Amikor az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia idén januárban frissítette a képernyőidőre vonatkozó irányelveit, a kisgyermekkori pedagógusok körében megváltozott a beszélgetések iránya. Nem csupán arról van szó, hogy mennyi időt töltenek a gyerekek a készülékek előtt, hanem arról is, hogy a technológiával eltöltött idő pontosan mit ad nekik.
Az EdSurge elvitte ezt a kérdést az óvodai osztálytermekbe, ahol Devon Caldwell óvodapedagógus, egyetemi oktató, valamint SMART Technologies & Lumio Ambassador azokról a kihívásokról beszélt, amelyekkel a tanároknak napjainkban szembesülniük kell.
Devon üzenete a cikkben: ne a perceket számoljuk, hanem tegyük fel a kérdést, hogy mit vár el a képernyő a gyerektől.
"Soha nem szeretném, ha a gyermekeim passzívan használnák a képernyőket. Azt szeretném látni, hogy a gyerekek mozognak, beszélnek, alkotnak valamit a kis kezeikkel."
Ez a mérce határozza meg, hogyan alkalmazza a technológiát a saját osztálytermében. Amikor a tanulók képernyőt használnak, nem szabad magányosan dolgozniuk. Devon beépíti a közös megtekintést és a közös alkotást, párba állítva a gyerekeket, így az eszköz használata nem passzív, hanem közösségi feladattá válik.
„Mindig az egyik társukkal használják. Már rögtön az elején szabályokról egyeztetnek, beszélgetnek egymással, és fejlesztik azokat az igazán fontos készségeket.”
Ugyanez az elv vezérli a SMART tervezési munkáját is: olyan technológia, amely nemcsak azt várja el a gyerekektől, hogy nézzék, hanem együttműködésre, építkezésre és válaszadásra ösztönzi őket. Devon meglepően egyszerű szempont alapján jelöli ki a digitális eszközök szerepét az osztályteremben. Vajon ugyanez megvalósítható lenne építőkockákkal, gyurmával vagy filctollal és papírral is? „Ha lehet, akkor csináljuk úgy” – mondja. A technológia csak akkor érdemli ki a helyét az osztálytermében, ha olyan pluszt nyújt, amit a gyakorlati oktatás nem tud.